Tisztújítás

Tisztelt Tagtársak! Kedves Kollégák! Az Informatikai és Könyvtári Szövetség tisztújításra készül, mivel a szervezet vezető tisztségviselőinek mandátuma 2023. május 15-én lejár. Most az a feladatunk, hogy a következő 4 éves időszakra megválasszuk az IKSZ vezető tisztségviselőit.

Ennek előkészítése megkezdődött azzal, hogy az IKSZ Elnöksége  2023/5. sz. határozatában  egyhangúlag döntött arról,  3 tagú Jelölő Bizottságot kér fel, amelynek vezetésével Rakonczás Szilviát bízta meg, tagjainak pedig Füstös Jánost és Kutyánszky Anikót kérte fel.  A Jelölő Bizottság 2023. március 24-ig összegyűjti a tagintézmények jelölését.

Alapszabály 3. §-ának fontos változása, hogy „Az IKSZ tagja lehet minden olyan könyvtári tevékenységgel foglalkozó intézmény vagy annak intézményegysége, Könyvtár, Információs és Közösségi Hely, informatikai intézmény és szervezete, amely

  1. csatlakozási szándékát írásban bejelenti, az alapszabály rendelkezéseit magára kötelezőnek elismeri;
  2.  megállapított tagdíj befizetését vállalja, és befizeti; …”

A jelöltekre bármelyik tagintézmény képviselője javaslatot tehet. A tisztségekre olyan kollégát lehet jelölni, aki jelölése időpontjában az adott tagintézmény vezetője, vagy intézménye képviseletére az IKSZ-ben állandó megbízást kapott vezetőjétől. A jelölés feltétele, hogy a tagintézmény érvényes tagsággal rendelkezzen, vagyis a tagdíja a közgyűlésig rendezve legyen.

A Közgyűlésen az alábbi tisztségekről kell dönteni:

  • 1 fő elnök,
  • 2 fő alelnök,
  • 4 fő elnökségi tag,
  • 5 fő Felügyelő Bizottsági tag.

A javaslatukat a csatolt jelölőlapok kitöltésével tehetik meg, amelyet az alábbi e-mail címre várunk: rakosz@gmail.com

A jelölés határideje: 2023. március 24.

Ezt követően a jelölőbizottság összesíti a beérkezett javaslatokat és egyenként megkeresi a javasolt kollégákat, hogy megbizonyosodjon arról, vállalják-e a jelölést. Ennek figyelembevételével fog kialakulni a jelöltek listája.

Kérünk mindenkit, éljen a jelölés lehetőségéve, felelősséget vállalva abban, hogy kik vezethetik a könyvtárak, mint intézmények képviseletét ellátó szakmai szervezetet az elkövetkezendő négy évben. 

A tisztújító közgyűlésen, 2023. május 15-én, a jelenlévők titkos szavazással választják meg az Elnökséget és az Felügyelő Bizottságot.

Bízunk a kollégák aktivitásában, üdvözlettel:

Eger, 2023. március 1.       

 Jelölő Bizottság